Tanulmányút – Budapest – 2018. augusztus 20.
Varsányi Faluszépítő, Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
EFOP – 5.2.2-17-2017-00031 „Múltunkban a jövőnk”
A Mesterségek Ünnepe 2018. augusztus 17-20. között került 32. alkalommal megrendezésre a Budavári Palotában. Ez az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja. A rendezvényre a varsányiak népviseletben érkeztek, ezzel színesítve az Ünnep hangulatát. A Mesterségek Ünnepén több kézműves mesterrel, fellépővel, mesterség bemutatókkal, a kézműves gasztronómia remekeivel, és népi játszóházakkal lehetett találkozni. A mesterségeket ki lehetett próbálni. Találkoztunk többek között csizmadiával, bútorfestő műhellyel, és kékfestővel is. A szövés és a fonás került előtérbe. Látható volt továbbá paraszti szövőszékek, melyeken törülközőket, abroszokat, futókat, falvédőket, kispárnákat lehet készíteni. Vesszőből kosarat és tárolóedényeket, szalmából kalapot, táskát, csuhéból széktámlát és ülőkét, gyékényből szőnyeget, falvédőt fontak. A Mesterségek Ünnepe egy nagyszerű program a családok részére. A népi logikai, ügyességi és sportjátékokat is ki lehetett próbálni. Találkozhattunk többek között csizmadiával, bútorfestő műhellyel, és kékfestővel is. Az Oroszlános udvaron hagyományőrző koncerteken is részt vettünk.