Tanulmányút: Őrség: 2019. szeptember 28.

Tanulmányút – Őrség – 2019. szeptember 28.
Varsányi Faluszépítő, Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
EFOP – 5.2.2-17-2017-00031 „Múltunkban a jövőnk”

A tanulmányút célja, hogy megismerjük az Őrség népi építészetét, népi mesterségeit, hagyományait, személyes tapasztalatokat gyűjtsünk a hagyományőrzésen alapuló vendéglátás területén, felfedezzük a hagyományőrző programokba ágyazott lehetőségeket.
A Nyugat-Dunántúli Régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai, valamint a legnagyobb gasztro – turisztikai rendezvénye az Őrségi Tökfesztivál, amelyet mi Szalafőn látogattunk meg. A program azért került be a projektbe, mert a táj adottságaiban nagyon hasonlít a mi településünkhöz, viszont a hagyományőrző programok szervezésének tekintetében évekkel előttünk járnak. Kíváncsiak voltunk, hogy mi a rendezvényeik vonzereje, mi az, amivel emberek ezreit tudják bevonzani egy-egy többnapos rendezvényükre. Beszélgetéseket, tapasztalatcserét folytattunk a népi portékák készítőivel, a kézműves foglalkozások vezetőivel. Igyekeztünk sok-sok ötletet magunkkal hozni, azért, hogy a rendezvényeinket minél több látogató számára tudjuk érdekessé, vonzóvá tenni.
Tanulmányutunk helyszíne Szalafő volt, a programon 30 fő vett részt, köztük 4 külföldi partnerünknek (Szlovákia – Ragyolc) mutathattuk be ezt a csodálatos tájat és a programokat.

Műhelymunka – 2019. szeptember 29.

Műhelymunka – 2019. szeptember 29.
Varsányi Faluszépítő, Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
EFOP – 5.2.2-17-2017-00031 „Múltunkban a jövőnk”

Téma: A Jövő – műhely módszer és a kérdőívek tapasztalatai

A mai műhelymunka alkalmával részletesen kitárgyaltuk a Jövő-műhely módszer tapasztalatait. A műhelymunka résztvevői egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy számukra összességében pozitív élmény volt a módszer gyakorlatban való kipróbálása. A Jövő-műhely módszer kiválóan alkalmas arra, hogy, településünk fiataljai és a civil szervezetek szorosabb kapcsolatot tudjanak kialakítani. Ennek okán a civil szervezetek hagyományőrző tevékenysége nem korlátozódik az idősebb korosztály aktivizálódására, lehetőség nyílik a hagyományok, kulturális, vallási szokások átadása a fiatalabb generáció számára, már nem csak ismereti szinten, hanem cselekvő, megvalósító szinten is. Így a hagyományőrzés igazából betölti funkcióját, továbbadódik a következő nemzedékek számára.
A kérdőívek tapasztalatai alapján megállapításra került, hogy rendkívül nagy szükség van a civil szervezetek fiatalokat a településen tartó erőfeszítésére.

Rendezvény: Szent Mihály Napi Palóc Búcsú: 2019. szeptember 29.

Rendezvény – 2019. szeptember 29.
Varsányi Faluszépítő, Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
EFOP – 5.2.2-17-2017-00031 „Múltunkban a jövőnk”

Szent Mihály Napi Palóc Búcsú

Szent Mihály napján Varsány védőszentjének tiszteletére rendezett búcsún vettünk részt. A község lakói főként római katolikus hívek, akik minden évben események sorozatával ünneplik a hét arkangyal egyikét, Szent Mihályt, kitől a közösség religikus védelmét remélik. Az ünnepet a 10 órakor kezdődő szentmisén való részvétellel kezdtük, melynek záró befejezése volt az ünnepi körmenet. A kora délutáni órákban, pontosan 14 órakor kezdődött a hagyományoknak megfelelően szokásosan programon szereplő zászlóforgatók felvonulása, kiket gólyalábas komédiások, lovasok, ünnepi díszbe – hagyományos palóc népviseletbe öltözött – hintósok, hagyományőrző csoportok, szőlőkosarat vivő lányok, népviseletbe öltözött gyermekek kísértek. A színpadi programokat Kanyó Judit, Varsány község polgármesterének ünnepi köszöntője nyitotta meg. A Közösségi Ház melletti szabadidő parkban borkóstoló, kézműves vásár, valamint szokásos búcsús szórakozások – körhinta, céllövölde stb. – várták az ide látogatókat. Egyesületünk aktívan részt vett a programok előkészítésében, szervezésében, lebonyolításában, miközben mindenkinek lehetőséget biztosítottunk arra, hogy önmaga is élvezze egy kicsit a nap eseményéit. Ez a rendezvény évről évre rengeteg környékbeli és távolabbról érkező érdeklődőt vonz mindig, amire méltán lehetünk büszkék.

Tanulmányút: Balaton felvidék 2019. szeptember 03-06.

Tanulmányút – Balaton-felvidék (Nemesvámos- Ukk- Halimba- Nagyvázsony)
2019. szeptember 3 – 6.
Varsányi Faluszépítő, Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
EFOP – 5.2.2-17-2017-00031 „Múltunkban a jövőnk”

Tapasztalatszerzés céljából meglátogattuk Nemesvámoson a Tökmagfeldolgozó üzemet, a kézműves sajtokat és mézeskalács készítő műhelyeket. Ukk községben megismertük a Bébic Szociális Szövetkezet működését, majd kóstolót kaptunk az általuk készített lekvárokból és ivólevekből:házi szörp, házi lekvár, zöldség krém, saját termesztésű-, tanúsított bio-alapanyagokból, hagyományos módszerekkel. Halimbán megismertük a Herbaportát, a gyógynövénykertet, az óvodát, és betekintést nyerhettünk a településen működő világszínvonalú üveggyártásba. Nagyvázsonyban, Fábry Szabolcs polgármester úr idegenvezetésével meglátogattuk a Kinizsi várat majd az Igásló látogató központot ismertünk meg. Tanulmányi út tapasztalatai: Hagyományőrzésen alapuló vendéglátás, és annak a turizmus fejlődésére gyakorolt hatása. Olyan módszereket, tapasztalatokat gyűjtöttünk, amelyek segítik saját településünkön az ilyen profilú tevékenységek hatékonyabbá tételét.
Tanulmányutunkon 16 fő vett rész, 8 külföldi partnerrel.

Műhelymunka – 2019. szeptember 05.

Műhelymunka – 2019. szeptember 5.
Varsányi Faluszépítő, Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
EFOP – 5.2.2-17-2017-00031 „Múltunkban a jövőnk”

Téma: Hagyományőrzésen alapuló vendéglátás, annak a turizmus fejlődésére gyakorolt hatása

Varsány és Nemesvámos települések példáin keresztül bemutatásra került az Észak-Magyarországi Régió és a Balaton felvidék falusi turizmusa.
Megállapítást nyert, hogy a hagyományőrzésen alapuló vendéglátás pozitív hatással van a helyi turizmus fejlesztésére. Egyre nagyobb igény mutatkozik a tájegységekre jellemző helyi termékek kínálatára. Tapasztalatszerzés céljából meglátogattuk Nemesvámoson a Tökmagfeldolgozó üzemet, a kézműves sajtokat és mézeskalács készítő műhelyeket. A településen nagy múltja van a hagyományőrzésnek, ami a mi szervezetünknek is az egyik fő eszköze a településfejlesztésnek. Közös témánk, hogy fontosnak tartjuk a hagyományok őrzését, ápolását. A népdal, a néphagyományok szeretetének továbbadása mellett célunk a hagyományok őrzése, ápolása valamint elsősorban helyi népszokások bemutatása és azok továbbadása közösség építő céllal szervezett programon.