Varsány oktatás

A településen 8 évfolyamos általános iskola működik. Az oktatás minden gyermek számára integrált feltételek mellett történik. Az intézmény évek óta igénybe veszi az IPR támogatást, alkalmazza a projekt, és kooperatív tanulás eszközrendszerét. A településen a születendő gyermekek a szegényebb családokban érkeznek, így a roma családok esetében is magasabb a gyermekek létszáma. Mind az iskola, mind az óvoda nagy hangsúlyt fektet a hagyományőrzésre. Aktívan részt vesznek a település rendezvényein.

A közösségi élet színterei, fórumai

Hagyományőrzés, közösség fejlesztési beavatkozások, családi napok szervezése. Művészeti nevelés- tánc, zenetanulás- kézműves programok, báb és színjátszás. Sportfoglalkozások (ifjúsági, és felnőtt focicsapat). A szabadtéri programok és rendezvényekre meghívjuk a helyi szervezeteket, akik aktivizálják a helyi lakosokat is. A közösségszervezés hídépítésként funkcionál a helyi társadalom lakosai és a szegregátumban élők között. A szegregátumban élők bekapcsolódnak a települési rendezvényekben való részvételbe.

Varsányban több civil szervezet működik. Erős az összefogás, példaértékű a civilek jelenléte a település kulturális, művelődési életében. Számos rendezvény szervezésében, lebonyolításában is aktívan kiveszi a részét a civil társadalom, illetve saját programokat, rendezvényeket is szerveznek.