Varsány nevét az oklevelek 1219-ben említik először, de a régészeti ásatások leletei szerint Varsány területe már a honfoglalás korszaka előtt is lakott volt. A talált maradványok szerint itt húzódott végig a középső neolitikus zselizi népcsoport telepe, további ásatások pedig gazdag kerámia- és eszközanyag leleteket hoztak felszínre a korábbi agyagkitermelő és élelemtároló gödrökből. A település mai területe 1295 körül a Varsányi család birtoka volt, azonban a földesúr és fiai Csák Mátéhoz csatlakoztak, emiatt Károly Róbert 1319-ben elkobozta falvaikat, és Szécsényi Tamás várnagynak adta. Így maradt fenn a Varsányi család neve a település elnevezésében. Varsány 2012-ben Arany Rózsa-díjat kapott a Virágos Magyarországért versenyen, 2015-ben a Magyarországi Falumegújítási Díj Pályázaton a fenntarthatóságért végzett munkájáért kapott elismerést. Ezen a történelmi településen működik egyesületünk, az EFOP-5.2.2-17-2017-00031 azonosítószámmal nyilvántartott projekt megvalósítója.
A Varsányi Faluszépítő, Hagyományőrző és Kulturális Egyesület 2006-ban alakult, azzal a céllal, hogy aktív, közösségépítő tevékenységével kiemelkedjen a településen működő civil szervezetek közül. A településnek nemzetközi szinten is jó hírnevet szerzett, hiszen tevékenyen részt vesz azokban a programokban, melyeket a település öt európai országból származó testvértelepüléseivel közösen szervez vagy bonyolít le. Az egyesület évente megrendezésre kerülő programja a Testvértelepülési Találkozó, amely a határokon átnyúló kapcsolatok ápolásának legerősebb láncszeme. Az egyesület egyik célja, hogy a hagyományőrzésen keresztül partnerséget alakítson ki a különböző nemzetiségű és gondolkodású emberek között, ugyanakkor a nemzeti értékek képviseletét az élet minden területén fontosnak tartja.
Az egyesület határon átnyúló kapcsolatainak köszönhetően a partnerek rendszeresen vesznek részt egymás hagyományőrző rendezvényein, és ennek kapcsán közös szakmai programokat is megvalósítanak. Így a hagyományőrző tevékenység fonalából erős hálózat szövődött, ami lehetővé teszi komoly szakmai tartalmak közvetítését is. Ennek megfelelően a partnerek az egymás közötti tudásmegosztás keretében a tapasztalatok gyakorlati eredményeit disszeminálják, az igényeknek megfelelően kompetenciafejlesztő tréningeket, előadásokat tartanak, terveiket, fejlesztési stratégiákat egymás között ismertetik, az eredményekről rendszeresen beszámolnak a találkozók alkalmával.
Az egyesület a helyi értékek képviseletén és őrzésén túl bekapcsolódik más régiók által közvetített értékek átadásába a közös programok, események szervezése során. Elkötelezettek vagyunk az egyenlő fejlődés szükségessége mellett, nemcsak saját közösségünkben, hanem partnereinkkel való együttműködésünk során is. Széleskörű szakmai kapcsolatokkal rendelkezünk, egyesületünk tagja a Muharay Elemér Népművészeti Szövetségének is, amely országos hatókörének köszönhetően igyekszik összefogni azon szervezeteket, amelyek a hagyományok megőrzését, a nemzeti kultúra tovább örökítését a tánc-, zene-, és szokáshagyományok ápolásával valósítja meg. Szervezetünk hatékonyan részt vállal a település kulturális, népművészeti, természeti értékeinek és örökségének feltárásában, ápolásában, megőrzésében és bemutatásában. Segítjük a népművészet, néphagyomány, a falu építészete iránt érdeklődő magánszemélyek és közösségek együttműködését. Megszervezzük a fellelhető népművészeti tárgyak, eszközök összegyűjtését, a feltárt és megőrizendő szellemi, tárgyi, környezeti és természeti értékek széleskörű megismerésének lehetőségét. Büszkék vagyunk helyi népviseletünkre, a közösségi alkalmakon tagjaink és további résztvevők is szívesen viselik hagyományos öltözékünket, melyeknek beszerzésében, előállításában az egyesület tevékenyen részt vesz. Varsány lakosságának többsége római katolikus vallású, hagyományőrző tevékenységeinkhez szorosan kapcsolódnak vallásos témájú ünnepek, hagyományok, szokások rendszeres felelevenítése, megélése, a religius értékek továbbadása.
Egyesületünk létrejöttének céljai érdekében számos feladatot látunk el. A falu és a térség értékeinek számbavételének eredménye képpen az értékeket bemutató kiadványokat készítünk, turisztikai programokat dolgozunk ki, szervezzük a falusi vendéglátás, a kulturális turizmus látogatókat vonzó eseményeit, kiállítások keretében mutatjuk be a falu és a térség értékeit. Gyönyörű természeti környezetünk védelmének érdekében fórumokat, konferenciákat szervezünk, folyamatosan nyitottak vagyunk és érdeklődünk azok iránt a lehetőségek iránt, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy településünk továbbra is Nógrád megye gyöngyszeme lehessen. Támogatjuk az amatőr kezdeményezéseket, ennek megfelelően az amatőr művészeti csoportok és szakkörök létrejöttét, folyamatos munkáját. Turisztikai marketingtevékenységünk fő célja a település és térség népszerűsítése, vonzóvá tétele, amitől gazdasági növekedést és munkahelyek teremtését is várjuk.
Az egyesület büszkesége a Muskátli népdalkör, amely Fülöp Ferenc díjas táncosaival kiváló minősítést kapott 2013-ban a Kapuváron megrendezett hagyományőrző együttesek minősítésén. A Muskátli népdalkör aktívan részt vesz a település rendezvényeinek szervezésében – Lepényfesztivál, Szent Mihály Napi Palóc Búcsú -, melyeket a későbbiek során részletesen bemutatunk. A népdalkör számos egyéb más felkérésnek is eleget tesz, népszerűek sokhelyütt az országban, szívesen invitálják őket nemcsak hazánkban, hanem országhatárainkon túl is megrendezésre kerülő rendezvények színvonalának emeléséhez. Repertoárjuk igen színesen mutatja be a térség népdalait, néptáncait, de még különböző népszokásokat is.
Varsány Község Önkormányzata LEADER pályázati támogatásból, START közmunkaprogram keretéből, illetve jelentős önkormányzati önerőből alakította ki a Hagyományőrzők Házát (lsd. 1. sz. kép), amely természetesen önkormányzati tulajdonú, de egyesületünk használatában áll. Ebben a felújított épületben tartja előadásait a Muskátli népdalkör, és itt kerülnek bemutatásra a különböző varsányi hagyományőrző termékek, valamint az épületben van szerencsénk konferenciákat, környékbeli kézművesek termékeit kínáló vásárokat rendezni. Ugyancsak a Hagyományőrzők Háza ad helyet a varsányi hagyományőrzéssel kapcsolatos termékek bemutatásának, úgy, mint népviselet, tárgyi eszközök, fotódokumentáció, stb. További funkcióként a Hagyományőrzők Házában helyi termékeket is bemutatunk. Ez jó kiegészítője a Kézművesportán működő „Portéka bolt”-nak, továbbá a Palóc Szekrény Galériának, ahol a térségben élő kézműves mesterek alkotásai vásárolhatók meg.
Hagyományaink őrzése mellett rendkívül fontos a jelen élethelyzetekben való felelős szerepvállalásunk is. Egyesületünk szervezi a munkaerőpiacon hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását, hozzájárulva ezzel a településen lakók munkanélküliségének enyhítéséhez.
Településünkön rendszeresen megrendezésre kerülő programok, melyek szervezésében, lebonyolításában egyesületünk is mindig aktívan részt vesz:
Kézművesek és Falusi Vendéglátók Ünnepe
Az évről-évre több vendéget vonzó fesztiválon az Ízek utcájában a látogatók megízlelhetik a palóc gasztronómia remekeit, ahol bográcsban, katlanban, kemencében készült ételeket kínálnak a varsányi menyecskék. A rendezvény színpadán egész napon át egymást követik a hagyományőrző tánccsoportok fellépései. A minden esztendő júniusában sorra megrendezésre kerülő rendezvényre ellátogatnak Varsány lengyel, szlovák, szerb és erdélyi testvértelepüléseinek képviselői is.
Lepényfesztivál
Nem véletlen, hogy a szervezők e finomságra építették évekkel ezelőtt a programot, hiszen a varsányi lepény messze földön híres. Helyben sütik a híres varsányi kalácsokat és a kemencés lángosokat is. A gasztronómiai kalandozás közben a vendégek a fesztivál színpadán kulturális bemutatókat, tánccsoportokat, hagyományőrző együtteseket láthatnak, hallhatnak.
Szent Mihály Napi Palóc Búcsú
A Szent Mihály Napi Búcsú és Szüreti Vigalom a település egyik legrégebbi eseménye. A hagyományőrző szeptemberi program szabadtéri szentmisével kezdődik, borszenteléssel és körmenettel. A nap délutánján népviseletbe öltözött helyiek részvételével elindul a szüreti felvonulás, mely után a hagyományőrző együttesek műsora következik.
Nógrád Megyei Vadásznap
A térség vadászai minden évben együtt ünnepelnek. A programot évek óta más-más helyszínen rendezik Nógrádban, a hangulat azonban mindenütt azonos: koncertek, kulturális és családi programok, játszóház, trófeakiállítás, népi iparművészek bemutatkozása, gasztronómiai ínyencségek várják a látogatókat.