Szerző: varsany_admin

Az önkéntesek, civil szervezetek közötti szakmai kapcsolatok kialakítása, elmélyítése valamint családok jelentős szerepének elismerésére Európa-szerte. A projektünk lebonyolításában helyi, de szélesebb, megyei hatókörű civilszervezetek vesznek részt, melyek tagsága elsősorban családi gazdaságok keretei között dolgozó polgárok közül kerülnek ki.

A hagyományok felidézése, az Európai Unió leendő választópolgárainak, azaz a mai fiatalságnak a tájékoztatása, figyelmük felkeltése és az együttgondolkodás egyfajta közösségformálás elindítása a célunk.

Az emberek és közösségek közötti társadalmi és kulturális koherencia növelésének várt eredményei a határon átnyúló együttműködés erősödése az egyes intézmények, közösségek, és non-profit szervezetek között valamint erősödik az emberek közvetlen részvétele a határon átnyúló együttműködésében.

A program összeállításánál fontosnak tartottuk olyan partnerek meghívását, akik hasonló régióból, hasonló problémákat voltak kénytelenek megoldani, s hatékony módszereikkel nagyban segíthetik életünket. Ennek szellemében alakítunk ki a civil szervezetek között új együttműködéseket.

A polgárok közötti együttműködések nagyban hozzájárulnak innovatív megoldások kidolgozásához, az integrált növekedéshez szükséges kedvező környezet megteremtéséhez.

A program keretében lehetőséget biztosítunk a résztvevőknek, hogy a témával kapcsolatban megosszák tapasztalataikat és tudásukat egymással, döntéshozókkal, ezáltal is hozzájárulva az Európai Unió elveinek és értékeinek terjesztéséhez.

• Család és munka összehangolás, tematikus év értékeinek megismerése, tapasztalatok átvétele
• Hagyományok, tapasztalatok átadása, átvétele
• A programokon való aktív részvétel civil szervezetekkel, a családok generációival
• Az európai identitás érzésének erősítése a gazdasági és szociális kohézióra alapozva.

A Visegrádi Együttműködés és a Duna Stratégia országait sok közös kulturális, gazdasági, és intézményi jellemzőjük köti össze, és a köztük lévő együttműködés fejlesztése folyamatosan napirenden van. Ezekben a Kelet-közép-európai országokban jelentkező társadalmi kihívásokban sok a közös, ezek közös kutatása és a szakpolitikai intézkedésekkel kapcsolatos tapasztalatok határokon átnyúló megosztása jelentősen hozzájárulhat a szakpolitikai tervezés és végrehajtás minőségének emeléséhez, és a kihívások hatékonyabb kezeléséhez.

A megvalósuló tevékenységek hozzájárulnak a szakpolitikai szakértők látókörének szélesítéséhez, az innovatív szakpolitikai tervezési és végrehajtási gyakorlatok határon átnyúló terjedéséhez, a kutatási és elemzési eredmények szélesebb körű megismertetése révén pedig a szakpolitikai tervezés és végrehajtás minőségének fejlesztéséhez is hozzájárulhatnak a résztvevő országokban.

A projekt célja nemzetközi tapasztalatok és jó gyakorlatok megismerése (ahol lehet kipróbálása) és ajánlások kidolgozása a hazai alkalmazásra. A hazai fejlesztések mellett szükséges nemzetközi szakpolitikai tapasztalatok és jó gyakorlatok megismerése is, a megoldandó társadalmi hiányok és problémák jobb kezelése érdekében.

A közösségfejlesztési folyamat egy településen a la­kosság vagy/és szervezeteinek megszólításával és bevonásával – aktivizálásával – kezdődik, majd a problémák fel­ismerésével és azok nyilvánossá tételével folytatódik, melynek során mind többen kapcsolódnak a folyamathoz, és jutnak el a közösségben megfogalmazódó feladatok fel­is­meréséhez és közösségi megoldásához, még­pedig ismereteik és képességeik fej­lesztése útján, a lehetséges partnerekkel együttműködve. (Varga, 1988)

Varga szerint a fejlődés tulajdonképpen egy mozgásokkal teli közegben valósul meg.

• A fejlesztői munka első fázisában tehát először is új mozgásokat kell létrehoz­nunk. Ez elsősorban a lakosság és szervezeteinek bevonását jelenti: az érintett körzet megszervezését, a kapcsolatfelvételt, majd a kommunikáció kereteinek kialakítását. 
• A második fázis (ez persze történhet egyidejűleg is az első fázissal) az adott terület mintegy lefényképezése, a helyzet feltárása. Ezt a fázist hívjuk tár­sa­dalmi-gazdasági diagnózisnak, de olyannak, amelynek felállításában a közösség nem-szakember tagjai is aktív szerepet vállalnak, hiszen e tudást elsősorban nekik kell birtokba venniük. A legfontosabb a közösség önmagáról való tudásának feltárása és a problémák azonosítása, de fontosak a helytörténeti, településszociológiai, statisztika, valamint a szakterületi és fejlesztési anyagok feltárása, s e tudás közösségi használatba vétele is.
• A harmadik fázis a közösség véleményének, késztetéseinek és cselekvési po­tenciál­jának feltárása és a problémák mellé rendelése. Itt az a lényeg, hogy ezt a folyamatot nem a fejlesztő, hanem – szükség esetén, az ő segítségével – a közösség maga végzi.
• A negyedik fázis a feltáruló feladatok közös rangsorolása, a problémamegoldó folyamatok tervezése, a cselekvési terv és az önsegítő projektek készítése.
• Ötödik fázis: Intézményépítés, jelen esetben szervezetfejlesztés, új folyamatok beépítése a szervezet életébe, új programok, közösségi tevékenységek létrehozása. Új szervezetek életre segítése a helyi közösségben, új közösségi szervezetek megalakulása, képzések, a cselekvéshez szükséges attitűd kialakítása és a technikák elsajátítása, különböző helyi tevékeny­ségek (projektek) beindulása, információs rendszer kialakítása, a nyilvánosság fórumainak létrehozása. A nyilvánosság érdeklődésének felkeltése, PR tevékenység.  Az önszervező folyamatok életben tartása, segítése.
• A hatodik fázis a belső és külső partnerek megkeresése és aktivizálása: kapcsolatszervezés, hálózatépítés a helyi, országos és nemzetközi szervezetek között, konfliktuskezelés, érdekérvényesítés.
• A hetedik fázis a szerteágazóvá vált munka koordinálása, az esetleg el­akadó meg­va­lósítások továbblendítése, a megvalósult folyamatok értékelésének és a továbblépés tervezésének segítése, szakmai segítségnyújtás a lokális társadalomfejlesztés szellemi infrastruktúrájának megteremtésében, a döntéshozók és a jogalkotás befolyásolása.

A második fázis (ez persze történhet egyidejűleg is az első fázissal) az adott terület mintegy lefényképezése, a helyzet feltárása. Ezt a fázist hívjuk tár­sa­dalmi-gazdasági diagnózisnak, de olyannak, amelynek felállításában a közösség nem-szakember tagjai is aktív szerepet vállalnak, hiszen e tudást elsősorban nekik kell birtokba venniük. A legfontosabb a közösség önmagáról való tudásának feltárása és a problémák azonosítása, de fontosak a helytörténeti, településszociológiai, statisztika, valamint a szakterületi és fejlesztési anyagok feltárása, s e tudás közösségi használatba vétele is.

Célunk a (potenciális) cselekvők körének megtalálása és a lehető legszélesebb körré szervezése. A cselekvők központi magja a közösség véleményformálóiból áll össze, szélesebb köre pedig a fokozatosan köréjük csoportosulókból (Biddle, 1965). A folyamat első fázisában leírt „mozgásokat” a közösségfejlesztő(k) és a központi mag hozza létre, majd e mozgások kiterjednek a folyamatosan bekapcsolódó, szélesedő körre, amely egyre inkább átveszi a kezdeményezést és folyamattá szervezi a tevékenységeket.

 A módszerek alkalmazásának az a célja, hogy a lehető legtöbb lakost vonja be a közös gondolkodásba és tegye a közjóért cselekvővé, vagyis aktívvá ­– ezért is hívjuk a legnagyobb módszercsoportot aktivizáló módszereknek. A közösségfejlesztés egyik fő szakmaépítő törekvése, hogy a módszerek hatókörét tágítsa. A személyesség, a megszólítottság, az élő kommunikáció természetesen e szinteken is nagyon fontos, s ezeket szervezeti találkozókkal, közös akciókkal lehet hasonlóképpen biztosítani, mint az „embertől emberig” szinteken. A hazai közösségfejlesztés módszertani készlete még csekély, s ennek egyértelműen társadalmi okai vannak (elég, ha arra gondolunk, milyen nehezen vállalkoznak együttműködésre még szomszédos települések, s a még belátható, átélhető nagyságrendű járások is!) Nincsenek még, vagy csak most kezdenek alakulni tudatosan vállalt közös ügyek. De a lokális szervezetek közötti kommunikáció szervezése és e tapasztalatokból a különféle módszerek elvonatkoztatása azért is halad nehezen, mert nincsenek még, vagy csak nagyon kevesen olyan civil szervezetek, amelyek a térségi közjóért akarnak dolgozni.   

A közösség általi fejlesztés folyamatát tehát a rendelkezésre álló munkamódok (vagyis a több módszert is elegyítő, folyamatot kitevő módszerek kombinációi) és módszerek, technikák alkalmazása segíti. Mivel azonban e folyamat több szereplős, szerteágazó és gyakran mutat fel váratlan fordulatokat, a folyamat kezelésében mindig nagy szerepe van az egyéni ötleteknek és megoldásoknak, a rögtönzésnek, a próbálkozásnak. Fontos, hogy a váratlanul felbukkanó problémákra, fordulatokra, konfliktusokra a segítők természetesen reagáljanak és a módszerek megválasztásában használják saját megérzéseiket, de ugyanilyen fontos, hogy saját beavatkozásuk hatását figyelemmel kísérjék és elemezzék, mert csak így biztosítható a folyamat fenntarthatósága és előre mozdítása.

Nem lehet tehát sémát alkalmazni a fejlesztés módszertanának alkalmazására. Más feladatot ró a közösségfejlesztésre, ha a helyi társadalom szervezett, s mást, ha nem az, vagy nem eléggé az.

Egy szervezett helyi társadalomban nem csak egy intézmény, az önkormányzat (és annak intézményei) fejtenek ki közösségi hatást, hanem helyi civil mozgalmak, szervezetek is. Ha elegendő számú civil szervezet van egy lokalitásban, az lehetővé teszi, hogy ne egyenként szólítsuk meg a véleményformáló embereket, hanem egyenesen a szervezetekhez forduljunk, őket vonjuk be a közösségi problémafeltáró és megoldó folyamatba. Előfordulhat azonban, hogy a fejlesztőnek nem sikerül aktivizálni e szervezeteket és tagjaikat. Ha így alakul, annak oka az lehet, hogy e szervezetek munkája önmagukra, s nem a közösségre irányul (horgászok, bringások, stb.), s ezért megnyerésük a közjó érdekében éppolyan hosszú folyamat, mint ha egyénekkel kezdünk el dolgozni.

Han­kiss Elemér és munkatársai kezdeményezésére a 90-es évek közepe táján nálunk is egyre többen hozzáláttunk, hogy meghonosítsuk az önszervező köri mozgalom egyik variánsát, az ún. „Párbeszédkör” módszert. Az általuk kiadott módszertani füzet a vita és a párbeszéd szembeállításával mutatja be a társadalmi részvétel kívánatos modelljét, a polgárok és szervezeteik általi párbeszéd során megszülető konszenzust. (Hankiss és Borbélyné Nagy Éva, 1996). Ezt mi különös tekintettel a fiatalok körében kívánjuk megvalósítani. Ennek célja egyrészt a fiatalok aktivizálása, másrészt a fiatalok szociális kompetenciának, kommunikációs készségének, konfliktuskezelésének fejlesztése.

A vita

• A vitában való részvétel célja az, hogy saját álláspontunk helyességét, illetve az el­len­kező álláspont helytelenségét bi­zony­gas­suk.
  • A vita saját meggyőződésünk megerősí­tését szolgálja.
  • A vitát meg kell nyerni (avagy el lehet veszíteni) – ez az érvelő tehetségétől épp­úgy függ, mint az érv érdemességétől.
  • A vita természeténél fogva az igazság rész­leges, szelektív bemutatását kö­veteli.
  • A vita csak a résztvevők álláspontjaival fog­lalkozik kizárva minden más lehető­séget.
  • A vita az álláspontokba helyezett érzelmi befektetést növeli, ezzel is nehe­zebbé téve egyéb lehetőségek megvizsgálását.
  • A vitát nem nehéz propaganda célokra fordítani

A párbeszédi alternatíva

• A párbeszédben az álláspontok helyes­sé­gét illető ítélkezést félretesszük.
  • A cél az, hogy a különféle álláspontokat meg­hallgassuk, azokat megértsük, s azok­ból ta­nuljunk.
  • A legfontosabb teendő, hogy meghall­gassuk egymást s ezúton felfedezzük vé­le­­mé­nye­ink közös elemeit.
  • Az egyik fő cél, hogy a saját álláspontunk bizonygatása helyett a meg­ol­dások egyéb le­hetőségeit mérlegeljük.
  • A párbeszédnek nincsenek vesztesei, de amennyiben mindenki tanul s bővíti látó­kö­rét, mindenki nyer.
  • A párbeszéd a résztvevők kölcsönös bi­zalmát, egymás iránti tiszteletét, önbe­csü­lését, ma­gabiztosságát, nyelvi és vita­készségi jártasságát növeli.

A párbeszéd felszabadít s növeli a kritikai ítélőképességet

A közösségi problémák feltárásának, súlyozásának és a jövőbeni közösségi tevékenységek kiválasztásának leggyorsabb módszere az ún. “Jövőműhely”- módszer, amely a tervezéshez vezet el bennünket. Ezt a módszert szeretnénk kipróbálni és megvalósítani a fiatalok körében.

A módszer létrehozói Robert Jung német szociális munkás és Norbert Millert német szociálpolitikus, akiknek módszertani leírását 1996-ban fordították le magyarra.

A módszer leírása

Előkészítés

Az emberek bemutatkoznak egymásnak, s a csoportvezető(k) elmagyarázza(ák) a módszert, amellyel a nap folyamán dolgozni fognak. Elsőként témákat kell választani, s egy példán keresztül be is lehet mutatni a módszert.

A témák legyenek pozitív célok, amelyekkel a csoport egyetért. Mindig meg kell vizsgálni, hogy a csoport egyetért-e a témával. Ha nem, el kell kezdeni keresni egy új, megfelelő témát. Példák a témákra:

• a lakóközösségi központ – mindenki ügye;
• jó életkörülményeket a közösség idősebb tagjai számára;
• megfelelő segítséget a fogyatékos gyermekeknek;
• értelmes munkát a közösség munkanélküli fiataljainak;
• értelmes szabadidős lehetőségeket – kábítószer nélkül.

Kritika

• Mindenkivel jegyeztessük föl a kulcsszavakat (lehetőleg 1–1 szót), azokat az akadályokat leírandó, amelyek a cél elérését meghiúsítják. Ezt csendben végezzük (10 perc).
• Ezután mindenki felírja oszlopokban a falra kitűzött nagy papírlapokra az általa feljegyzett szavakat.
• A vezetők felolvassák a szavakat és értelmezik azok tartalmát, szükség esetén kiegészítik magyarázó szavakkal. Vita a szavak alkalmasságával vagy érvényességével kapcsolatban nem megengedett.
• Szavazás. Minden résztvevőnek van 10, a kulcsszavak között elosztható pontja: adhatják mind a 10-et egy szóra, vagy egy-egy pontot tíz különböző szóra stb. A szavazás is csendben történik – semmilyen befolyásolás nem megengedett. Ezután a vezetők összegyűjtik a szavazatokat, csoportosítják az azonos témára vonatkozó szavakat és összeadják a szavazatokat. Ilyetén módon a figyelem azokra a témákra/szavakra fog irányulni, amelyek a legtöbb szavazatot kapták: van egy listánk azokról a témákról, amelyeket a résztvevők legfontosabbnak találtak.
• Tagadó mondatok (negatív állítások) felírása
• Formáljunk kb. öt fős kiscsoportokat. Mindegyik csoport kap egy nagy papírt és egy filcet. Egy-egy mondatban meg kell fogalmazniuk a legtöbb pontot kapott szavakat/témákat. A negatív kulcsszavak tehát tagadó mondatokba épülnek. A kész lapokat felakasztják a falra. A mondatokat felolvassák, és szükség esetén értelmezik. Semmi vita!

Újraírás

• Pozitív mondatalkotás („ideális állapot”- jellegű mondatok)
• Újra kis csoportokban dolgozunk, és átalakítjuk a negatív mondatokat pozitív állításokká, vagyis feltételezzük, hogy a legfontosabb dolgok ideális állapotukban működnek. A mondatokat nem folyamatosan írjuk, hanem külön vezetjük, hogy a következő szakaszban szavazhassunk rájuk.
• Az „ideális állapot” kijelentések bemutatása
• A mondatokat felakasztjuk a falra, felolvassuk és értelmezzük. Minden csoport azonos mondatai között vannak apró különbségek.
• Szavazás az „ideális állapot”-ot tartalmazó kijelentésekről. Minden egyes résztvevő öt pontot kap most, és azzal gazdálkodhat. A vezetők megszámolják a szavazatokat, szétvágják a csoportok mondatlistáit és újracsoportosítják őket (ragasztót használva) összetartozó témák csoportjaiba. E csoportokat felerősítik a falra. Ez a szavazatszámlálás, vágás-ragasztás akkor történik legjobban, ha ezalatt a résztvevők a következő feladaton, a fantázia terven dolgoznak.